Bevezető
„Minden Egész eltörött”
– ez a sor előzi meg a mottóul választott idézetet.
Minden egésznek tűnik: a boltban kapunk kenyeret, a vonat (többnyire) jön, amikor kell neki, az útmenti tábla valós veszélyt jelez... Az iskolában tanítanak, és a televízió műsort küld, … minden működik egészen. Egész a világ, hátradőlhetünk a fotelban és elhagyhatjuk magunkat. Néha meghökkenünk egy-egy híren, de aztán körülpillantunk, hogy fennakadásunkat nem látta-e valaki. Mert miért gondolkodunk mi úgy, hogy a hozzánk érkező hír, információ nem természetes a számunkra. Miért kapjuk fel a fejünket, ha azt halljuk, hogy a kábítószereket elérhetővé kell tenni, törvényesíteni kell. Nem ez az igazi szabadság? De! – kiáltják az arcunkba. És ekkor módosulnak, belesimulnak értékeink az elvárásba. Hogy a magunkban őrzött régi érték sérült? - Nem sérült. Rossz volt, – mondják nekünk – a világ ilyen. Ilyen lett. És korszerűtlennek, és a korral nem haladónak érzi magát, aki nem hagyja az életét befolyásolni ezektől a mindenhonnan rázúduló „új” hatásoktól.
Pedig nem szabad engedni. A törvény a „szívekbe van írva”, mondja a Biblia. Edmund Burke angol filozófus pedig az igazi alkotmányra mondja:
„a szívekbe van írva”.
Nem szeretné a világ, hogy a szívünkre hagyatkozzunk. Azt szeretné, ha szívünket lecserélnénk a reklámjaikra.
Ezért merült föl, hogy a mottónk Ady sora legyen: „Minden Egész eltörött.”
A következő sorban már lobban a láng, ha „csak” részekben is, már csillan benne remény.